~ Chapter Three

Isabella

Máris eltelt majdnem egy év.. Az érettségi könnyebb volt, mint gondoltam, Brooklyn sem bosszantott fel nap, mint nap. Sőt.. szinte már kezdek hozzászokni a csendhez és problémamentes családhoz. Mióta Ő elhagyta ki sem mozdul a szobájából.. szinte nem is látom. Az érettségi valami csoda folytán sikerült neki és ma ő is eljön, hogy átvegye a bizonyítványát. Mivel ez számomra fontos nap, nem fogom hagyni, hogy elrontsa. Reggel egy meleg kakaóval és egy szelet pirítóssal kezdtem a napot, mellettem pedig egy könyv feküdt az asztalon. Reggelim végeztével felnyitottam a laptopot majd egy csipogó hang érkezett.

,,Bella!

Egyszerűen csodálatos London! Annyi minden látni való van! Az ételek is fantasztikusak! Képzeld, a chipset a hamburgerbe teszik. Az ételről jut eszembe! Megismerkedtem 4 remek sráccal, akiket már barátomnak nevezhetek. Miért az ételről jutott eszembe? Van köztük egy olyan srác, Niall (vele vagyok a képen), aki folyton eszik, és ezért rettentő sokszor elereszti a galambot.. Apropó, galamb! A másik srác, Louis rettentő vicces! Liamnél nagyszívűbb és jobb srácot még nem láttam! Harry elvarázsolja a lányokat a fürtjeivel, és iszonyat jó hangja van! Az x-factorban ma lesz az első élő fellépés és bevallom nagyon izgulok. Ne felejts el este a tv-ben csodálni! :) Egy kicsit hideg van, ezért ha úgy döntesz, hogy meglátogatsz hozz sok meleg cuccot! És remélem, hogy egyszer így döntesz! ;)

Zayn xx"

Zaynnel azóta is folyamatosan beszélgetek, hol SMS-t, hol pedig üzeneteket küldünk egymásnak. Máshol fejezte be az iskolát és nemrég bekerült az x-factorba is, én pedig végig támogattam, ahogy ő is engem. Úgy érzem közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha, pedig kilométerekre van tőlem. Mosollyal az arcomon csuktam le a laptopot és indultam az iskolába Brooklynnal egyetemben. Fel se tűnt, hogy milyen hamar megérkeztünk a sulihoz, ami kívül-belül csodásan fel volt díszítve. Egész úton meg se szólaltunk, ami fura volt. Régebben legalább leszidott, hogy rám férne egy kis szájfény vagy szempillaspirál de most még annyit sem mondott. Mikor beértünk a terembe nővérem pincsikutyája máris ott termett mögötte, én pedig egyenesen egyetlen barátnőm, Ashley fele vettem az irányt, aki legalább annyira izgatott volt, mint én és ezt meg sem próbálta leplezni. Délben mindenkit levezényeltek az udvarra, s mikor az én nevemet mondták mosollyal az arcomon indultam fel a porondra. Imádtam a sulit, de örülök, hogy vége. Rögtön utánam, nővéremet szólították, aki nem olyan boldogan, mint én, de felment a miniszínpadra egy halvány mosoly kíséretében. Ahogy visszaült mellém a mosoly, mintha sosem lett volna ott, el is tűnt. Már majdnem.. de tényleg csak majdnem, kezdtem megsajnálni. Mivel nem volt kitől könnyes búcsút vennünk elég hamar eljöttünk. Brooklyn még bulit sem akart, amit az ő szájából igencsak meglepő volt hallani, de annyira nem bántam. Sosem voltam az a nagy bulizós fajta. Épp hazafele tartottunk, mikor telefonom jelzett, hogy üzenetem jött.

,,Hello, Bella!
Írj amint tudsz! Hiányzol! És gratulálok még egyszer! Zayn xx."

Amint ezt elolvastam gyorsabban  kezdtem el szedni lábaimat. Magam mögött hagyva Brooklynt nyitottam ki az ajtót. Nyomtam egy puszit anyu homlokára, aki hosszadalmasan megölelt és újból gratulált, majd ledobtam a táskámat és indultam fel az emeletre. Mivel laptopom bekapcsolva hagytam, rögtön tudtam írni Zaynnek.

,,Zayn!

Te is nagyon hiányzol! Remélem boldogulsz! :)" - éppen írtam volna tovább amikor anya valamiért lehívott a nappaliba. Meglepetten néztem a tv-re, amire anyu hevesen mutogatott, és én is ismerős alakokat véltem felfedezni. Nem élő adásban, de Zayn volt az x-factorban új barátai társaságában. Tátott szájjal foglaltam helyet anyu mellett a kanapén, s még pislogni se mertem. Nem akartam lemaradni semmiről. 10 perc után nővérem trappolt lefele a lépcsőn és egyenesen a képernyőre vezette a tekintetét, pont úgy, mint aki szellemet látott.
-Ez meg.. hogy.. és.. nem értem. - suttogásnál több nem jött ki a száján és összevissza dadogott. Szemeit könny lepte el, amit akkor véltem felfedezni, mikor megfordult és próbált megint szúrós tekintettel megilletni, ami most kevésbé ment neki, mint általában. Láttam szemeiben azt a fájdalmat, keserűséget és csalódást, amit senki más nem látott.. csak én.

Brooklyn

-Szerintem, a piros nem a te színed, bonbon. - mondtam barátnőmnek, aki mint mindig, most is hűségesen követett. Ahogy vége lett az ünnepségnek ledobtam magamról mindent, ami piros volt és kényelmesen végigsétáltam a folyosón, hogy innen egyenesen hazafele vehessem az irányt. Hónapok óta nem jártam be és egyáltalán nem hiányzott a hely, és mindannak ellenére, hogy nem voltam jelen az órákon leérettségiztem. Bizony.. titokban még tanulni is szoktam. Épp csak azt nem tudom, mit kezdek ezek után az életemmel.. nem mozdulok ki otthonról, nincsenek terveim.. csak úgy vagyok a nagyvilágba. Anya örömére nem veszekszem egyetlen húgocskámmal, mivel nem áll szándékomban hozzászólni sem. Még a rosszindulatú megjegyzéseimet is, nehezen bár, de lenyelem. Bonnie szó nélkül hagyta a megjegyzésemet, de tovább sétált velem egészen a kijáratig, ahol összefutottam vigyorgó húgommal. A hazafele út szintén csöndben telt el, az egyetlen kis felcsendülő hang Bella telefonja volt. Miután elolvasta az üzenetét furcsa módon gyorsabban kezdte szedni a lábait. Kérdőn pillantottam utána, de igazából nem érdekelt annyira a dolog, hogy foglalkozzam vele egy percnél tovább. Mire én is utolértem és beértem a házba, már nagyban ölelkezett anyával, majd felfutott az emeletre, én pedig grimaszolva indultam meg utána. Befeküdtem a kényelmes franciaágyamba és a plafont kezdtem kémlelni, a kérdések a fejemben pedig megszámlálhatatlannak bizonyultak. Örülök, hogy megszabadultam a sulitól a benne lévő hülyékkel együtt, de.. mihez kellene kezdenem az életemmel? Ennek az egésznek nem így kellett volna történnie, mivel már évekkel ezelőtt elrendeztem az életemet. De akkor még.. minden máshogy volt, és én sem így álltam a dolgokhoz. Bonnie-nak igaza volt, mikor azt vágta a fejemhez, hogy megváltoztam és egyenesen menekülök a problémák elől. Nehezebben kezelem őket, ez tény.. az élet tényleg mindent visszaad? Minden rosszat, amit tettem így kapom vissza? Nem áll össze a képlet.. hiszen az ember a csalódások miatt változik meg, nem? Tehát valami rossznak kellett történnie a múltamban, amiért ilyen lettem, szóval nem is lenne mit visszakapnom. És igen.. csalódtam. Azt is tudom, mikor és kiben, de ezzel a válasszal semmivel sem lettem előrébb.. Egy hangos sóhaj hagyta el a számat, míg tovább agyaltam. Végül arra jutottam, hogy egy kiadós alvás után megpróbálom helyretenni a fejemben a dolgokat. Épp, hogy átfordultam a másik oldalamra, a földszintről ismerős hangok csapták meg a fülemet.
-Az nem lehet.. - suttogtam magam elé. Hirtelen pattantam ki az ágyból és indultam meg a hang irányába. Tekintetem tv-re szegeztem, ahol Ő beszélt. Tudtam, hogy nem tévedek, hiszen bárhol és bármikor felismerem ezt a hangot. Zayn volt a képernyőn négy sráccal egyetemben. Szóval sikerült neki.. valóra váltotta az álmát és ami a legjobban bosszant, hogy nélkülem.. Velem kellene most Londonban lennie! -Ez meg.. hogy.. és.. nem értem. - dadogtam magam elé, szememet szúrták a könnyek, de nem hagytam, hogy ezt mások is lássák. Legalábbis nem akartam, hogy tudják, hogy elgyengültem. Tényleg csak eddig bírtam erős maradni? Úgy érzem valami nincs rendben velem.. Szúrós tekintettel végignéztem a nappaliban lévőkön, majd felrohantam a szobámba, bőröndömet az ágyra helyeztem, kinyitva. Épp a szekrényből dobáltam bele a ruháimat, mikor Bella jelent meg az ajtómban. Miért kell mindig kíváncsiskodnia?
-Mit akarsz?
-Hová mész?
-El. Még valami?
-Figyelj.. egyáltalán nem szégyen ha sírsz. Előfordul, hogy az ember feszült, szomorú vagy ideges és valahogy ki kell adnia..
-Miből gondolod, hogy ilyen bajaim vannak?
-Sírtál. Látom rajtad. És mivel a testvéred vagyok, tudnod kéne, hogy előlem nem tudod elrejteni az érzelmeidet. - egy darabig emésztettem szavait. Lehet, hogy igaza van, de nincs szükségem arra, hogy bárki is engem vigasztaljon.
-Nem kell a segítséged. - mosolyogva az ajtófélfának dőlt, majd úgy figyelte, ahogy tovább pakolok. Ő is tudta, hogy felesleges lenne megpróbálni itt tartani. Már mindenki rég elkönyvelt a világ legmakacsabb emberének.
-Tudod.. én meg sem értem, hogy miért akarok neked mindig jót. Mindig segítek és kiállok melletted, pedig egyáltalán nem érdemled meg. Sőt.. nem érdemelted meg Zaynt sem. Örülnöd kéne, hogy lebuktál és most megvalósíthatja az álmait, ahelyett, hogy beleszólnál, mit és hogyan csináljon. Neked is követned kéne a példáját.. fel kéne nőnöd és kezdened kéne valamit az életeddel, ahelyett, hogy sajnáltatod magad. - Kisebb monológja után becsukta maga mögött az ajtót és eltűnt a szemem elől, én pedig köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől. Életemben először láttam a húgomat bátornak. Most először nyitotta ki először, igazán a száját és talán most először láttam olyannak, mint.. mint magamat. Behúztam a bőröndöm cipzárját, eltettem a zsebpénzemet, ami szerencsére nem volt kis összeg. Egy ideig biztos elég lesz, Londonban meg majd keresek munkát. Már épp kiléptem volna az ajtón, mikor anyám megállított.
-Brooklyn?! - nézett rám értetlenül, némi aggodalommal a tekintetében.
-Te is tudod, hogy hiába próbálsz meg marasztalni.. megyek és kész. Mindenkinek jobb lesz. - Míg ő a könnyeivel küszködött én kiléptem az ajtón és vonatra szálltam. Bedugtam a fülesemet és próbáltam zenével kizárni azt, amit Bella vágott a fejemhez, mielőtt eljöttem, de nem ment. Végig az ő szavai jártak a fejemben. Ha igaza van, ha nem.. tényleg ideje, hogy talpra álljak és kezdjek valamit a jövőmmel, és már azt is kitaláltam, hogy mit. A megvalósítás első fázisa pedig utazás Londonba, ahol új életet kezdhetek, anélkül, hogy bárki ismerné a nem épp tökéletes múltam.