~ Critique

Sziasztok! (:

Először is köszönjük az eddigi hozzászólásokat és a feliratkozásokat! Másodszor pedig az oldal megkapta az első kritikáját! Szerintem elég pozitív és köszönjük Beby-nek és Julcsinak! (: Már pár dolgon változtattunk is, megváltozott a betűtípus és a chat-et is igyekszünk beüzemelni. Szóval a kritika:

Helyesírás: Azt hiszem a prológusnál láttam egy helyen a szóköz hiányát, de nagyon nem volt benne több hiba. 10/10
Tartalom: Nekem tetszik a blog, talán abba kötnék bele, hogy már az első részben szakítottak Zayn-nel. Esetleg egy picit lehetett volna még húzni, de lehet, hogy nem is ezen van a fő hangsúly. Tetszik, hogy minden általam elolvasott részben és valószínű, hogy a többiben is mindkettő lány gondolatai, érzései szerepelnek. Fogalmazzunk úgy, hogy szerintem tökéletes, úgy ahogy van. 9/10
Alapsztori: Még nem olvastam olyat, ahol a fiúk már eleve a barátjuk volt. Főleg amikor az egyik iker fiúja végül a másik karjaiban köt ki. 10/10
Összegezve: Szerintem a blogod nagyon jó! Jól fogalmazol, jól írsz. Nincs sok kép, nincs sok párbeszéd, szerintem az arányok így jók. Gratulálok és a továbbiakban is így tovább! 29/30

My Style Is Your Style, Beby xx

Kinézet: Nagyon tetszik a fejléc, akár te csináltad akár más, nagyon jó! A gond viszont hogy ahova a történet van írva az a sáv nagyon széles, szerintem vedd egy kicsit kisebbre és az oldalsókat nagyobbra. Betehetnél egy chatet, az jót tenne a blogodnak.  az első és legfontosabb dolog amit ajánlok hogy a sztori betűtípusa ne legyen kézírásos. Zavarja a szemet és olvashatatlan! ajánlom hogy inkább próbálkozz egy sima Ariallal vagy valami hasonlóval. Alapjáratban nagyon tetszik a blogod. 8/10

My Style Is YOur Style, Julcsi.

~ Chapter Seven

Isabella



A hangos kopogás, szinte már dübörgés keltett föl álmomból. Pizsamában, kócosan nyitottam ajtót.
-Jó reggelt szépségem!
-Jó reggelt! Mi szél hozott erre?
-Csak látni szerettem volna a barátnőmet. Baj? - kuncogásban törtem ki. Olyan.. jó érzés volt hallani a szájából a "barátnőm" szót, hogy tudtam az a személy én vagyok, és nem a testvérem.
-Nem. Egyáltalán nem. De ilyen korán?
-Hát, ha akarod.. elmehetek. - A bal lába már elhagyta a küszöböt, amikor megragadtam pólóját majd vissza húztam a szobába. Lelöktem az ágyra majd rá ültem. Zayn próbált közelebb húzni magához, de megijedtem. Még soha nem éreztem így magam.. ilyen.. szerelmesnek.
-Csak szeretnéd! - rákacsintottam egy mosoly kíséretében majd megragadtam kezét és felhúztam az ágyról.
-Holnap lesz X-factor finálé. Gyere el! - Zayn elhívott, én pedig beleegyeztem. Alig várom már, hogy megismerhessem a barátait!

Zayn tudott nekem jegyet szerezni a színfalak mögé. Csomó mindent megtudtam Harry-ről, Niall-ről, Liam-ről és Louis-ról. És igaz, amit Zayn a levélben írt. Teljesen olyanok, amilyennek leírta őket.. Harry még a színfalak mögött is banánt evett. Biztos iszonyatosan izgult, mert megevett vagy hármat.



Kinéztem a nézőtérre, és már megint őket láttam. Brooklynt és a hülye barátját. Ráadásul az első sorban. -Mit keresnek itt?- Gondoltam magamban. Nem voltam benne egészen biztos, hogy Zayn hívta meg, a múltkori balhé után.
-One Direction! - szólították a színpadra a már most híres fiúbandát. Miután vissza jöttek kedvesen üdvözöltem őket. Befutottak a színpad mögé. Mindenki az anyukájához rohant, egyedül a.. pasim - de jó ezt kimondani! - nem, aki hozzám jött elsőnek. Hosszasan ölelt majd adott egy puszit is. Megkérdezte milyen volt, én meg mi mást is mondhattam volna, mint jót?! Utánam Zayn is megölelte a hozzá tartozókat. Miután az utolsó fellépő is színpadra lépett, jött az eredményhirdetés. A gyomrom görcsben állt, a tenyerem pedig izzadt. Akkor mit érezhettek a fiúk?! A One Direction 2. helyen végzett az X-factorban!!! Pár nap múlva jöttek a videó naplók.. aztán Zayn-nek már alig maradt rám ideje.. nem bírtam tovább és.. szakítottam vele. Életem első szakítása. Nagyon meggyötört, de már nem láttam értelmét annak hogy együtt legyünk. Azóta is mindennap hív, és üzenget. Nagyon fáj, de ez van. Mindenhol őt láttam.

Már egy hónapja hogy szakítottunk, és már egy hónapja, hogy nem beszéltem vele. Tévézésemet zaj zavarta meg. Kitártam az ajtót és egy magas, fekete hajú férfi, barna, csillogó szemeivel találtam szembe magam. Elkezdett magyarázkodni, hogy ő így sajnálja, úgy sajnálja. Én meg elkezdtem neki mondani a hosszú monológom. Ajkait ajkamra helyezte, így csitított el.
-Hiányoztál! - majd lelökött az ágyra. Levette felsőjét, majd az enyémért nyúlt. Hagytam magam. Egyszer mindennek el kell jönnie! Kezeimet feltartottam, míg lehúzta rólam fölsőmet. Nadrágját levette, majd az enyém is kigombolta. Ráültem csípőjére majd elkezdtem puszilgatni a nyakát...
-Jó reggelt, virág!
-Ó, most meg virág? Mindig más becenevet kapok? - mosolyogtam felhúzott szemöldökkel.
-Százféle becenevet is adhatok, akkor se tudom kifejezni, milyen szép vagy.
-Menj már! Zavarba hozol! - tettem arca elé a párnám. - Zayn.. - küszködtem a bennem levő idegességgel, s szavakkal, ami kitörni készültek.
-Mi nyomja a lelked?
-Tudod... - tartottam egy kis hatásszünetet. - Nekem ez volt az első. - néztem fel rá szempilláim alól. Éreztem, hogy arcomat elönti a forróság, s reméltem, hogy nem lesz frusztrált a kijelentésemtől.
-Örülök, hogy én lehettem az első! - kő esett le a szívemről, a bent tartott levegőt hangosan, s hosszan fújtam ki. Mosolyogva puszit nyomtam homlokára majd kimentem a konyhába, hogy reggelit csináljak.

Brooklyn



Ahogy beléptek, egyenesen a pult fele igyekeztek, s tekintetükből rá kellett, hogy jöjjek, nem csak iszogatni jöttek. Biztos azért jöttek, hogy elmondják mennyire szemét dolog volt tőlem, hogy megpróbáltam féltékennyé tenni a barátjukat, s biztos az orromra kötik majd, hogy mennyire boldogok a húgommal egyetemben. Szememet forgatva készültem fel a kitörni készülő vitára. A négy srác megállt a pult előtt. Végignéztem mindannyiukon, de egy szót sem szóltak. Felhúzott szemmel vizslattam arcukat tovább, tekintetük belefúródott barna szemeimbe.
-Mit akartok? - csattantam fel. - Ha azért jöttetek, hogy elmondjátok mekkora ribanc vagyok.. felesleges strapálni magatokat. Akár el is mehettek. Cseppet sem érdekel mi folyik a húgom és Zayn között. - azzal lekötöttem magamról a kötényemet, lecsaptam eléjük az asztalra, indulás előtt pedig csináltam magamnak egy kávét, amit majd magammal viszek.
-Miért, mi van a húgod és Zayn között? - italom készítése közben hátranéztem a göndör srácra, aki komoly tekintettel nézett rám.
-Tényleg ennyire hülyék vagytok?- tekintetem újra végigpásztázott a négy fiún, akik összeráncolt homlokkal figyelték hol egymást, hol engem. Ezek komolyan nem tudnak semmiről?! Idióták ülnek körülöttem.. - Szerintetek most miért nincs itt veletek? Pontosan.. mert a drága Isabellával van. - forgattam a szemem.
-Várjunk csak.. nem veled találkoztunk múltkor a Nando's-ba?
-Tudjátok elég fura, hogy a szőke a legokosabb. - a szőke büszke mosolyra húzta száját, majd bemutatkozott.
-Niall! - mondta olyan büszkeséggel, amit lehetetlen volt leplezni. Sorjában megismertem a többieket is, és igyekeztem megjegyezni a nevüket, mintha később még szükségem lenne ezekre az információkra.
-Brooklyn. - vontam vállat, mintha az én nevem egyáltalán nem számítana. Újra elfordultam tőlük, kávémat a kezembe fogva indultam el hazafele.
-Mi nem kapunk? - megfordultam, hogy a barna hajú, hihetetlenül szép, kék szemű srác szemébe nézzek. Louis.
-Szabadnapos vagyok. - ahogy elhaladtam mellette megragadta a karomat. Ránéztem és elmélyültem tekintetében.
-Mi pedig fizető vendégek. - mosolygott rám titokzatosan, én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől. Most komolyan csak inni jöttek? Mi a franc történik velem? Úgy érzem magam, mint akit hipnotizáltak, s lassan visszasétálok a pult mögé, hogy kávékat készítsek. Míg elfogyasztottuk az italunkat, valamelyik srác folyamatosan beszélt, így egy percre sem unatkoztam és.. jól éreztem magam. Meséltem nekik egy kicsit Belláról és, hogy ne lepődjenek majd meg nagyon, ha találkoznak vele, mivel ikrek vagyunk. Majd elmeséltem nekik azt is, hogy mi volt velem és Zayn-nel, s kicsit arról is beszámoltam nekik, hogy Zayn, most a húgommal kavar.. Egy idő után felengedtem, nem gondoltam Zayn-re és arra, hogy mit is csinál Bellával. Ajkamat egyre gyakrabban hagyta el valamiféle kuncogás vagy nevetés. Miközben Sebastian sürgölődött mögöttem, hogy minden vendégeket kitudjon szolgálni, néha vállamra vagy felkaromra helyezte el a kezét, s egyszer még derekamnál fogva finoman arrébb is rakott, amikor útban volt és én valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, ezt a tevékenységét is kuncogva fogattam. Egészen addig bent voltunk, míg Seb-nek le nem járt a munkaideje. Bezártuk a Starbucks-ot, Seb kezet fogott a négy sráccal és rendesen bemutatkozott, mivel az első találkásuk nem volt épp... baráti.
-Holnap el kéne jönnötök a fináléra. - mondta barátságosan Liam. Összenéztem Sebastiannal, aki megvonta vállát, de mosollyal az arcán pillantott rám. Louis nem túl feltűnően lépet felém egyet.
-Örülnék, ha eljönnél. - mondta olyan férfias hangon, hogy elállt a lélegzetem. Komolyan.. mi a szart művel velem? Aprót bólintottam beleegyezésként, majd integetve távoztak.
Másnap délelőtt Seb feljött a szobámba, míg én elkészültem. Egyikünk sem öltözött ki nagyon, de gondoltam teszek egy kis változtatást.. így kivasaltam a hajam.
-Mi van ha Bella is ott lesz? - kérdezte Seb, s hangjában némi aggodalmat véltem felfedezni.
-Ott lesz. Biztos vagyok benne, de egy cseppet sem érdekel. Nyugi Seb, tudom miért aggódsz, de nem tervezem, hogy jelenetet rendezek. - hallottam, hogy halkan kifújja a levegőt én pedig szemöldökömet felhúzva fordultam el a tükörtől.
-Miket nem feltételezel rólam, Seb?
-A barátod vagyok. Csak miattad aggódom. - mondta őszinteséggel a szemében. És igaza volt.. én is életemben először úgy tekintetem egy srácra, mint barátra. Tényleg csak barátra, akivel megbeszélhetem a problémáimat, eltölthetem vele unalmas perceimet, és segítjük egymást, ha kell. Visszafordultam a tükörhöz, s folytattam hajam vasalását, miközben azon gondolkoztam, hogy mennyi minden megváltozott. Új hely, ami egy új élet reményével jár. Új emberek... például Louis. Mostanában túl sokat agyalok.. le kéne ezzel állnom. Végeztem a hajammal, megfordultam, barátom pedig elismerően füttyentett.
-Jól nézel ki, kislány.
-Te is. - néztem végig kék ingén és farmerén. Tényleg jól nézett ki.
Az egész x-factort az első sorból nézhettük végig, és legnagyobb meglepetésemre a srácok nagyon jók! Míg a One Direction volt a színpadon, egyáltalán nem tudtam levenni a szemem az öt srácról. Zayn is hihetetlenül jó volt, s valamiért elkapott a bűntudat, hogy eddig miért nem vettem észre, hogy ilyen jó hangja van. De ami még jobban a figyelmem középpontjában állt.. hogy Louis többször is elém került, kacsintott, elment, majd mikor visszatért elém, szemembe nézve énekelt, s hosszú pillantásokat váltottunk. Nem akartam, hogy szeme teljesen rabul ejtsen, így fejemet többször is elfordítottam róla. Fogalmam sincs miért csinálta ezt, de valamiért zavarban érzem magam tőle.. hű.. képes volt még egy olyan érzelmet kicsalnia belőlem, ami nem volt rám jellemző. Ijesztő.. 

~ Chapter Six

Isabella



Zayn számát tárcsáztam miközben azon gondolkodtam, mit mondjak neki.
-Bells?!
-Sajnálom hogy csak úgy elmentem.
-Át megyek hozzád hogy kettesben legyünk.- azzal letettem a telefont. 10 perc múlva kopogtattak az ajtón. Sóhajtottam egyet, majd kinyitottam. A nekem tetsző fiú, ahogy kinyitottam berontott, s két kezét két felkaromra helyezte, szinte már szorított.
-Jól vagy?
-Én jól. De veled mi van?
-Csak.. aggódtam. Hoztam valamit bocsánatkérő ajándékként. - egy nyakláncot helyezett fel a nyakamba melyről egy kulcs lógott.
-Nem a bölcs Zayn Malik mondta, hogy ,,Soha ne hagyd a boldogság kulcsát más kezében."?
-De te más vagy! - közelebb hajolt hozzám. Én is elkezdtem felé közelíteni, s ajkainkat össze tapasztottuk. Legalább fél percig tartott míg el tudtuk venni szánkat egymásétól. Láttam tekintetében hogy élvezte. És mi tagadás, én sem éreztem rosszul magam. Sőt! Mióta megláttam az iskolában, azóta vártam erre a pillanatra.
-Van kedved elmenni valahová? - most ezt komolyan gondolta?! Ezek után, bárhova elmennék vele. Bólintottam, jelezve egy igen-t. Elindultunk először a Starbucks-ba immár kézen fogva. Zayn kitárta előttem az ajtót én pedig bementem addig, míg még tudtuk fogni egymás kezét, s megvártam míg ő is bejön. Leültünk egy kettes boxba és vártuk, hogy valaki felvegye a rendelést.
-Szeretnénk két... - felnéztünk - Brooklyn?! Azt hittem ma nem dolgozol..
-Nem is.. csak bejöttem Sebhez, és ha már itt vagyok gondoltam segítek neki. - vonta meg a vállát.
-Te?! Segíteni?! Szegény fiú... - nem bírtam kihagyni..
-Igen, képzeld! - nézett rám Brooklyn. Szemei megint villámokat szórtak.. a nézése még mindig a régi.. - Seeeb! - kiabált hátra a pulthoz. Odahívta azért, hogy Zayn féltékeny legyen.. nővérem a srác nyakkendőjénél fogva oda húzta magához, és elkezdték nyalni egymást. Ez a csaj tényleg mindenkire ráragad!! Azonnal elmentünk. Zayn hazakísért és közölte velem hogy este hétre értem jön. Így is történt. Pontosan hét órakor nyitottam ajtót. Egy szál rózsával, s vele találtam szembe magam.
-Virágot a virágnak - mosolygott rám én pedig csak nevettem, és pirultam..
-Köszönöm! Elmondanád hova megyünk?
-Majd meglátod! - bekötötte szemem majd lelkemre kötötte hogy ne kukucskáljak. Biztos nem néztek hülyének az utcán.. de nem érdekelt, mert vele voltam. Leszedte szememről a kendőt én pedig meglepetten néztem a gyönyörű kilátást. Ez volt a legszebb éjszakám!



Brooklyn


Miután Sebastian-nal sikeresen kitakarítottuk az egész helyet, valami oknál fogva hazakísért, de nem fordítottam nagy hangsúly a miértjére. Hazafele csöndben baktatott mellettem, s bár láttam rajta, hogy valamit kérdezni szeretne, a gondolataim végig Zayn körül forogtak. Miért futkos egy olyan srác pont a húgom után, aki bárkit megkaphatna? Egyáltalán miért foglalkozom vele, mikor én is bárkit megkaphatnék, hiszen a pasik fele a lábam előtt hever?! Mégis.. valamiért úgy érzem, hogy közel kell tartanom magam Zayn-hez. Tényleg ennyire nem bírom elviselni a hiányát? Nem hiszem.. az én szívemet nem szokták összetörni! Elmélkedésemből Sebastian hangja zökkentett ki.
-Miért olyan fontos neked az a srác?
-Hmm? Miből gondolod, hogy fontos nekem? - Tényleg.. miből gondolja?
-Láttam ahogy ránéztél. Egy percre megtört a sötét, "senki nem érdekel" külsőd. Egy perc alatt meglehetett látni a törékeny énedet is. - hosszasan emésztettem felém intézet szavait. Komolyan ennyi lenne az egész? Egyetlen embertől ilyen puhány leszek, hogy mások egy törékeny, segítségre szoruló kislánynak tartanak? Nagyon gyorsan változtatnom kell néhány dolgon.. az egyik például, hogy nem koslatok Zayn után. Nem érdekel, ha más lányokkal lóg.. még akkor sem, ha ez a lány történetesen a testvérem. Ennél a ténynél hosszasan elidőztem.. a saját húgom hajtott rá a volt pasimra.. ez olyan.. nem is tudom. Inkább Brooklyn-os szokás. Ki gondolná, hogy a tökéletes kis Bella ilyenekre is képes?! A dolog egyszerre mosolyogtatott meg, s valami fura érzés is elfogott.. valami, amitől felfordult a gyomrom.. azt hiszem ezt nevezik csalódásnak. Sikerült - tőlem nem megszokott dolgon - annyira elmerülnöm a gondolataimba, hogy észre sem vettem, mikor megérkeztünk a szállodához, ahol jelenleg tartózkodom. Ha eleget sikerül spórolnom, pár hónapon belül már remélhetőleg, a saját, kényem szerint berendezett lakásba fogok munka után hazatérni. Mielőtt beléptem volna a hatalmas ajtón, Seb megragadta a karomat, s maga felé fordított.
-Figyelj.. tudom, hogy még csak pár hete ismerjük egymást, de ha segítség kell csak szólj. - szeme komolyan csillogott, s most, hogy minden figyelmemet rá irányítottam észrevettem, hogy barna szeme csaknem fekete. Valamiért Sebastian-ra nem úgy tekintettem, mint a pasikra általában.. olyan, mintha már évek óta ismerném.
-Igazán? - mosolyogtam fel rá.
-Persze! - szeme felcsillant, ahogy tekintetem fürkészte, s látta játékos mosolyom. - Bármiben segítek! - Bármiben Seb? Ezt lehet, hogy nem kellett volna mondanod.. belső énem hatalmas, gonosz vigyorra húzta száját.
-Gyere be. - mondtam neki, majd fejemmel biccentettem a szálloda bejárata felé. Mosollyal az arcán tárta ki előttem az ajtót, s mosolyát viszonozva léptem be előtte. A szobámba érve elhelyeztem táskámat az ágyon, majd a konyha felé vettem az irányt, s elővettem egy üveg bort.
-Kérsz? - mutattam Seb felé az üveget. Bólintott, én pedig két pohárral a kezemben tértem vissza hozzá a nappaliba. Leültem vele szembe, miközben kortyoltam a hűtött italból.
-Komolyan gondoltad, mikor azt mondtad, hogy bármiben segítesz? - tértem a tárgyra.
-Igen. Oké.. ismerem ezt a tekintet. Min töröd a fejed? - poharamat újra a kezembe vettem, majd a szemkontaktust folyamatosan tartva a velem szemben ülő fiúval, újra vigyor lepte el az arcom, s ötletemet megosztottam vele is.
Ki gondolta volna, hogy egy szabadnap ennyire unalmas tud lenni? Már egy órája forgolódom az ágyamban és fogalmam sincs róla mit kezdjek magammal. Jó lenne elmenni vásárolni vagy csak várost nézni, de ez egyedül annyira.. uncsi lenne. Lassan kikászálódtam az ágyból, elkészültem, majd oda indultam, ahol lassan már több időt töltök el, mint itthon, vagy bárhol máshol. Sebastian meglepetten nézte, ahogy belépek a Starbucks-ba, majd leakasztom kötényemet a fogasról és magamra kötöm.
-Gondoltam kell a segítség. - vontam meg a vállamat, ő pedig mosollyal az arcán fordult vissza a pult felé, hogy elkészítsen egy karamellás forrócsokit. Az idő gyorsabban telt, ahogy volt mit csinálnom. Majd megpillantottam húgomat Zayn oldalán. Minek járnak pont ide? Biztos van máshol is Starbuks a környéken.. De nem baj, így könnyebben végbe vihetem a kis tervemet, amihez Sebastian a segítségét ígérte. Miután már mindketten kellőképp feldühítettek a pult mögött álló fiúnak kiabáltam. Hosszasan tekintetem szemébe, ezzel is jelezve neki, hogy most kell megtennünk, amit elterveztünk. Magamhoz ragadtam, majd vadul megcsókoltam, amit viszonzott. A csók nem tartott sokáig, mégis zihálva váltunk el egymástól. És a tervem bevált, tehát még sikeres is volt. Zayn és Bella eltűntek. Ha meg nem kaphatom vissza Zayn-t, legalább lássa mit veszített el.. Utánuk néztem egy darabig, majd visszafordultam bajkeverő társam felé.
-Köszönöm. - suttogtam, miközben még igyekeztem visszaállítani egyenletes lélegzetvételemet. Arcomat keze közé fogta, majd homlokon csókolt, s visszafordult a pult fele, én pedig követtem. Újra a munka állt a középpontban, egészen addig, amíg Zayn négy barátja meg nem jelent..

~ Chapter Five

Isabella



Elég későre járt. Forró vizet engedtem a kádba és néhány csepp habfürdőt tettem bele. Kiszálltam a kádból megtörölköztem, leengedtem a vizet majd felvettem a pizsamámat.

Reggel a telefonra keltem fel.
-Jó reggelt napfény! - szólt bele Zayn a telefonba.
-Jó reggelt.
-Hol találkozunk?
-Ahol neked jó!
-Akkor gyere tízre a London Eye-hoz!
-Ott leszek! Szia Zayn! - le tettem a telefont majd a fejem az órához kaptam. 9 óra?! Össze fogtam a hajam kontyba, fogam mostam, kisminkeltem magam és felöltöztem. Szerencse hogy a szálloda ahol megszálltam, nincs messze a London Eye-tól. 10:02-kor sikerült betoppannom és Zayn már ott várt. A nyakába ugrottam. Zayn megfogta derekamat, körbe forgatott majd letett.

-Ez a póló nagyon.. - alig vártam már hogy kimondja: ,,csinos" ekkor - Liam-es.

-Tessék?

-Tudod, akiről írtam a levélben.

-Jaa.. az a Liam. - próbáltam mosolyogni.

-Valami gond van ? - bólogattam, hogy nem. - Akkor menjünk!

-Hova? - most már akaratlanul is sikerült elmosolyodnom.

-Hát a London Eye-ba! - megfogta a kezemet és húzni kezdett. Egyszerűen csodás volt a kilátás.

Miután kiszálltunk elmentünk egy kávéra a Starbucks-ba. És kit látnak szemeim?!

-Te már megint mit keresel itt? - kérdezte Zayn

-Mi az hogy.. megint? - néztem mindkettőjükre kérdő tekintettel.

-Nem mondtad el neki?!

-Brooklyn!!

-Mit nem mondtál el?

-Lekaptam Zayn-t és észre se vette, hogy nem az ő kis Bellája vagyok. - amikor ki mondta ezt a mondatot.. nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek. Sírni akartam, amiért nem tudott meg különböztetni ettől a.. lotyótól. És nevetni akartam amiért tudom, hogy ő is szívesen megcsókolt volna. Ezért inkább elmentem.
-Bells! Az nem úgy történt ahogy te gondolod!
-Majd hívlak Zayn. - ennyi volt amit ki tudtam ejteni.

Brooklyn



Viszonylag hamar sikerült megtalálnom a helyem Londonban. Unalmas mindennapjaim egy szállodában töltöm, egyenlőre. Munkát is elég hamar találtam, s valamiért úgy éreztem jól tettem, hogy ide jöttem, és ez az érzés csak fokozódott, mikor megláttam a túloldalon sétáló Zayn-t. Éreztem, ahogy arcomon volt az a bizonyos gonosz mosoly és csillogó szemekkel vizslattam a még mit sem sejtő volt barátomat. Elhatároztam, hogy visszaszerzem és ha egyszer valamit a fejembe veszek, az úgy lesz! Brooklyn Goldwin nem arról  híres, hogy csak úgy feladja vagy, hogy a pasija kivágja, mint macskát szarni. Még, akkor sem tűröm el, ha ez az én hibám következménye. A hibákat van amikor igenis helyre lehet hozni. Kötényemet levettem, majd az asztalon helyeztem el azt. Miközben az ajtó fele vettem az irányt, odaszóltam a pult mögött álló Sebastian-nak.
-Egy perc és jövök, tartsd a frontot!
-Neked bármit. - kacsintott én pedig szememet forgatva léptem ki a hideg, londoni utcára. Sebastian már az első nap bepróbálkozott, de elhajtottam, ami valljuk.. nem rám vall. A gondolatba még én is beleborzongtam. Mi változott? Miért hajtom el a pasikat? Hiszen Seb nem is olyan rossz pasi, még is olyan után rohangálok, akit valószínűleg már egy cseppet sem érdeklem. És talán.. pont most válaszoltam meg a kérdésemet. Az embernek mindig az kell, amit nem kaphat meg. Gondolataimat elhessegetve léptem be a Nando's-ba, s Zayn meglepett arccal reagált érkezésemre. Arcomra újra kiült a mosoly, majd az immár felém lépdelő, magas alak is elmosolyodott, s szeme csillogott, ahogy ölelést várva kitárta előttem karjait. A pillantása mindent elárult.. tudtam, hogy nem rám számított, de cseppet sem érdekelt. Arcát kezem közé fogtam, s vágyakozóan megcsókoltam. Amikor visszacsókolt még többet akartam belőle, de hirtelen húzódott el tőlem, majd értetlen tekintettel mért végig mielőtt megszólalt.
-Brooklyn? - a felismerés villámcsapásként vonult végig az arcán, homlokát ráncolta, miután aprót bólintottam.
-Szia, Zayn.
-Mi a francot keresel te itt? Ugye nem..?
-Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy Bellácska is már Londonban van. Már akkor tudtam, hogy utánam fog jönni, mikor eljöttem. Egy napig sem bírná nélkülem.
-Semmit sem változtál. - hangjában némi bánatot fedeztem fel, s kezemet arcához irányítottam, mikor megragadta a csuklómat.
-Nem válaszoltál. Minek jöttél?
-Talán, mert hiányoztál. - vontam vállat, s minden bájamat bevetve igyekeztem mosolyogni rá. Utáltam látni, hogy már nem tudok hatni rá.
-Húzz el innen.
-Zayn! - meredtem rá. Tekintetem le sem vettem arcáról és a magabiztossága, szinte.. ijesztő volt.
-Komolyan mondom, Brooklyn. Nem akarlak többet látni. - arcomra kiült a döbbenet.
-Minden rendben, szépségem? - érintette meg valaki a vállamat. Hátranéztem és Sebastian kíváncsi tekintetével találtam szembe magam. Szőke haja majdnem a szemébe lógott, barna szemével Zayn-t mérte végig.
-Nocsak.. miért nem lepődöm meg. Téged is az ujja köré csavart mi? Előre figyelmeztetlek, hogy megfog csalni. Vagy már meg is tette. - Nem akartam elhinni, hogy ezeket mind a volt barátom szájából hallom. Seb maga mögé húzott, mire Zayn oldalán négy másik srác jelent meg.
-Valami gond van? - kérdezte a göndör hajú srác.
-Egyenlőre nincs. De jobb lenne, ha leállítanátok a haverotokat, mielőtt lesz. - A göndör bólintott, majd Sebastian megragadva a kezemet, húzott kifele az épületből.
-Én figyelmeztettelek. - kiabált utánunk Zayn. Az ajtó becsukódott, visszasétáltunk a túloldalra, s mielőtt beléptünk volna a Starbucks-ba, ahol jelenleg dolgozunk, Seb maga felé fordított, s le sem vette szemét az enyémről.
-Jól vagy? - éreztem, hogy arcomról még mindig süt a döbbenet, és ennél bántóbb dolgokat talán, még senki nem vágott a fejemhez, mint előbb a Nando's-ban, de mindennek ellenére egy aprót bólintottam, hogy megnyugtassam az előttem álló fiút. Döbbenetemre hirtelen ölelt át én pedig semmit nem értettem. Annyi rosszat tettem, s mindezek ellenére ő mellettem áll.. talán, mert nem ismer. Miért érzem azt, hogy jobb emberré kell válnom?! Talán az emberek, vagy a tapasztalataim miatt érzem ezt?!
-Miért jöttél utánam?
-Mert már tíz perce eltűntél. Aggódtam. - döbbenetem még kijelentése is tetőzte. Aggódott?! Ez most komoly?! Idegesen túrt hajába, majd hozzátette. - Na meg, nem állhatok bent egyedül a pult mögött egész nap. Dolgozni jöttél ide. - akaratom ellenére, de sikerült egy mosolyt kicsalnia belőlem. Kinyitotta előttem az ajtót én pedig, még mindig mosollyal az arcomon besétáltam.
Másnap újra Sebastian-nal voltam beosztva, amit egyáltalán nem bántam. Épp két fiatal lányt szolgáltunk ki, mikor ők sétáltak be, hatalmas vigyorral az arcukon. Nem tudtam végignézni, hogy ennyire... boldogok.
-Akarod, hogy kidobjam? - hajolt közelebb Seb. Fejemet megrázva indultam meg a két jövevény felé. Zayn idegesen, míg Bella meglepetten néztek, mikor megálltam előttük. Mindketten értetlenkedtek, majd mikor kiböktem, hogy megcsókoltam a fiút, akit mindketten szeretünk, Bella elrohant, majd Zayn is követte, miután megilletett egy megvető pillantással. Egy darabig csak meredtem utánuk. Jobban zavart az, hogy Zayn Bella után rohant, mint az, hogy egyáltalán elrohant. Nem lehet, hogy ők együtt legyenek. Egyáltalán miért ő? Miben jobb mint én? Kérdések százai fogalmazódtak meg a fejemben, de egyikre sem kaptam választ. Visszasétáltam a pult mögé és folytattam azt, amiért ide jöttem. Dolgoztam.

~ Chapter Four

Isabella


Brooklyn már egy hete hogy elment. Zaynnel még mindig beszélek telefonon, sms-ben, üzenetben.
-Szia Zayn! - vettem fel a telefont.
-Szia Bella! Hogy vagy?
-Hát..
-Mi baj van? - kérdezte aggódva.
-Csak hiányzol. - Mondtam, s örültem neki, hogy nem látja, ahogy arcom pírba borul. Hosszú beszélgetés után ott lyukadtunk ki hogy holnap meglátogatom Zaynt és ott maradok Londonban pár napot. Gondolkodtam rajta, hogy megkérdezzem tőle, találkozott-e már Brooklynnal.. de végül a ,,nem"-nél döntöttem. Alig várom a holnapot.. már hónapok óta nem láttam azt a fiút, akibe totál bele vagyok esve. Másnap korán keltem. Tegnap este már előre kikészítettem a mai ruhámat. Felvettem egy sötétkék farmert, egy fehér felsőt, rá egy fekete bőrdzsekit, cipőnek pedig egy fekete topánkát választottam. Kiegészítőül felvettem egy szemüveget és egy vöröses táskát.

 

Anyu nem bírta nézni hogy én is itt hagyom őt de muszáj volt elmennem. Megpusziltam homlokát, majd elindultam a reptérre. A repülőgépem tíz órakor indult. Már 09:50-kor ott voltam. Inkább ott legyek tíz perccel előbb, mint hogy lekéssem. Nem vagyok Brooklyn, aki egyedül az érettségiről nem késett el.. Felszálltam a repülőgépre. Más esetben hoztam volna magammal egy könyvet, de repülés közbe ez nem lett volna túl szerencsés.. így is majdnem kidobtam a taccsot.
-Szervusz kedveském! Foglalt ez a hely? - kérdezte tőlem lassított felvételbe egy idős néni.
-Neem.. - majd leült mellém. Kérdezgetett tőlem, hogy szeretek-e kötögetni, meg mindenfélét amit a nagyik szoktak. Hála Istennek a nagyi eltudott altatni. A háromnegyed utat végig aludtam. Amikor felkeltem a gép leszállt célállomására. Az eső csak úgy kopogott a reptér ablakán, s figyeltem, ahogy mindenki esernyőjét kinyitva lép ki a nedves, hűvös utcára. Hívtam egy taxit, ami egy szállodába vitt. Egyenesen gyönyörű volt, pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Hatalmas hálószoba, benne egy hatalmas franciaággyal, a fürdőben csillogó kád helyezkedett el. A konyha volt a lakosztályom legkisebb része, de nem bántam.. a főzés még nem igazán vált erősségemmé. Ledobtam a cuccaimat, levetettem magam a kényelmes ágyra, elővettem a laptopomat és gondoltam megnézem, történt-e valami változás, mióta utoljára beszéltem Zayn-nel.

Zayn


Már lassan két hónapja Londonban töltöm a mindennapjaimat, négy remek sráccal az oldalamon. Remekül érzem magam, annak ellenére, hogy a lány akit szerettem megcsalt. Még mindig nem tudtam Brooklynt teljesen kiverni a fejemből, de talán.. valaki segítségével sikerülhet. Mióta eljöttem otthonról, meglepő módon, minden nap beszélek Bellával valamilyen formában. Magam sem értem, hogy hogyan és miért, de a dolgok maguktól alakultak így. Lehet nem a legjobb döntések egyike ha az exed tesójával beszélsz, és jobban érzed magad vele, mint kellene.. de ha elfelejteti velem, amit el akarok felejteni, akkor miért ne?! Amikor meghallom a telefonba a hangját, mindig valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, de nyugodtság fog el. Néha még azt is elfelejtem, hogy épp a próba közepén telefonálok, és mindenki csak arra vár, hogy letegyem.
 -Csak hiányzol. - mondta, s örültem, hogy nem lát, mert arcomra ráfagyott a mosoly, melytől idiótának éreztem magam.
-Gyere Londonba. - mielőtt gondolkozhattam volna azon, hogy milyen következményei lesznek mondandómnak, már ki is mondtam, amire gondoltam.
-Komolyan?
-Persze. - vontam vállat, de ezt ő persze nem látta. - Te is hiányzol nekem.
-Zayn! Gyere már! - szólt az x-factor színpadán álló Liam. A banda legérettebben gondolkozó tagja. Na persze neki is megvannak a saját hülyeségei..
-Rendben. Akkor két nap múlva találkozunk. - kisebb, győztes vigyorral az arcomon visszacsúsztattam a telefont a zsebembe, majd a színpad fele vettem az irányt, ahol a többiek karba font kézzel vártak.
Másnap úgy döntöttünk, hogy próba után beülünk a srácokkal kajálni valami jó kis helyre. Amolyan "fedezzünk fel Londont" körútra mentünk. Bevallom, próbán nem tudtam annyira figyelni, mint kellett volna.. végig azon járt az agyam, hogy holnap láthatom Bells-t. Nem tudom mit várjak ettől a találkozástól.. egyenlőre reménykedem benne, hogy ebből csak jó fog kisülni. Beülve a Nando's-ba - Niall kedvenc helyére - megrendeltük az ételt, majd igyekeztem a többiek beszélgetésére figyelni, hogy eltereljem a gondolataimat, arról a lányról, akire a kelleténél többet gondolok. Épp, hogy beszálltam a társalgásba kinyílt az ajtó én pedig reflexszerűen a tárgy irányába kaptam a fejem. Az a látvány, ami fogadott.. a szívem kihagyott egy ütemet és izzadni kezdett a tenyerem, bár nem tudom miért. Felpattantam a helyemről és halvány mosollyal az arcomon indultam meg az érkező személy felé. Kitártam karomat, s átöleltem. Mióta várok már erre az ölelésre..
-Bella! Azt hittem csak holnap találkozunk. - felnézett rám szempillái alól, s valami furcsa csillogást láttam barna szemeiben. Egy szót sem szólt, csak állt előttem, majd ingemet megragadva magához rántott, s száját lágyan az enyémre tapasztotta. Az a csók.. élveztem, de valahogy.. annyira ismerős volt. Mikor elváltam tőle felhúzott szemöldökkel néztem le rá, majd megláttam azt a mosolyt, ami elárulta őt.
-Brooklyn?!

~ Chapter Three

Isabella

Máris eltelt majdnem egy év.. Az érettségi könnyebb volt, mint gondoltam, Brooklyn sem bosszantott fel nap, mint nap. Sőt.. szinte már kezdek hozzászokni a csendhez és problémamentes családhoz. Mióta Ő elhagyta ki sem mozdul a szobájából.. szinte nem is látom. Az érettségi valami csoda folytán sikerült neki és ma ő is eljön, hogy átvegye a bizonyítványát. Mivel ez számomra fontos nap, nem fogom hagyni, hogy elrontsa. Reggel egy meleg kakaóval és egy szelet pirítóssal kezdtem a napot, mellettem pedig egy könyv feküdt az asztalon. Reggelim végeztével felnyitottam a laptopot majd egy csipogó hang érkezett.

,,Bella!

Egyszerűen csodálatos London! Annyi minden látni való van! Az ételek is fantasztikusak! Képzeld, a chipset a hamburgerbe teszik. Az ételről jut eszembe! Megismerkedtem 4 remek sráccal, akiket már barátomnak nevezhetek. Miért az ételről jutott eszembe? Van köztük egy olyan srác, Niall (vele vagyok a képen), aki folyton eszik, és ezért rettentő sokszor elereszti a galambot.. Apropó, galamb! A másik srác, Louis rettentő vicces! Liamnél nagyszívűbb és jobb srácot még nem láttam! Harry elvarázsolja a lányokat a fürtjeivel, és iszonyat jó hangja van! Az x-factorban ma lesz az első élő fellépés és bevallom nagyon izgulok. Ne felejts el este a tv-ben csodálni! :) Egy kicsit hideg van, ezért ha úgy döntesz, hogy meglátogatsz hozz sok meleg cuccot! És remélem, hogy egyszer így döntesz! ;)

Zayn xx"

Zaynnel azóta is folyamatosan beszélgetek, hol SMS-t, hol pedig üzeneteket küldünk egymásnak. Máshol fejezte be az iskolát és nemrég bekerült az x-factorba is, én pedig végig támogattam, ahogy ő is engem. Úgy érzem közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha, pedig kilométerekre van tőlem. Mosollyal az arcomon csuktam le a laptopot és indultam az iskolába Brooklynnal egyetemben. Fel se tűnt, hogy milyen hamar megérkeztünk a sulihoz, ami kívül-belül csodásan fel volt díszítve. Egész úton meg se szólaltunk, ami fura volt. Régebben legalább leszidott, hogy rám férne egy kis szájfény vagy szempillaspirál de most még annyit sem mondott. Mikor beértünk a terembe nővérem pincsikutyája máris ott termett mögötte, én pedig egyenesen egyetlen barátnőm, Ashley fele vettem az irányt, aki legalább annyira izgatott volt, mint én és ezt meg sem próbálta leplezni. Délben mindenkit levezényeltek az udvarra, s mikor az én nevemet mondták mosollyal az arcomon indultam fel a porondra. Imádtam a sulit, de örülök, hogy vége. Rögtön utánam, nővéremet szólították, aki nem olyan boldogan, mint én, de felment a miniszínpadra egy halvány mosoly kíséretében. Ahogy visszaült mellém a mosoly, mintha sosem lett volna ott, el is tűnt. Már majdnem.. de tényleg csak majdnem, kezdtem megsajnálni. Mivel nem volt kitől könnyes búcsút vennünk elég hamar eljöttünk. Brooklyn még bulit sem akart, amit az ő szájából igencsak meglepő volt hallani, de annyira nem bántam. Sosem voltam az a nagy bulizós fajta. Épp hazafele tartottunk, mikor telefonom jelzett, hogy üzenetem jött.

,,Hello, Bella!
Írj amint tudsz! Hiányzol! És gratulálok még egyszer! Zayn xx."

Amint ezt elolvastam gyorsabban  kezdtem el szedni lábaimat. Magam mögött hagyva Brooklynt nyitottam ki az ajtót. Nyomtam egy puszit anyu homlokára, aki hosszadalmasan megölelt és újból gratulált, majd ledobtam a táskámat és indultam fel az emeletre. Mivel laptopom bekapcsolva hagytam, rögtön tudtam írni Zaynnek.

,,Zayn!

Te is nagyon hiányzol! Remélem boldogulsz! :)" - éppen írtam volna tovább amikor anya valamiért lehívott a nappaliba. Meglepetten néztem a tv-re, amire anyu hevesen mutogatott, és én is ismerős alakokat véltem felfedezni. Nem élő adásban, de Zayn volt az x-factorban új barátai társaságában. Tátott szájjal foglaltam helyet anyu mellett a kanapén, s még pislogni se mertem. Nem akartam lemaradni semmiről. 10 perc után nővérem trappolt lefele a lépcsőn és egyenesen a képernyőre vezette a tekintetét, pont úgy, mint aki szellemet látott.
-Ez meg.. hogy.. és.. nem értem. - suttogásnál több nem jött ki a száján és összevissza dadogott. Szemeit könny lepte el, amit akkor véltem felfedezni, mikor megfordult és próbált megint szúrós tekintettel megilletni, ami most kevésbé ment neki, mint általában. Láttam szemeiben azt a fájdalmat, keserűséget és csalódást, amit senki más nem látott.. csak én.

Brooklyn

-Szerintem, a piros nem a te színed, bonbon. - mondtam barátnőmnek, aki mint mindig, most is hűségesen követett. Ahogy vége lett az ünnepségnek ledobtam magamról mindent, ami piros volt és kényelmesen végigsétáltam a folyosón, hogy innen egyenesen hazafele vehessem az irányt. Hónapok óta nem jártam be és egyáltalán nem hiányzott a hely, és mindannak ellenére, hogy nem voltam jelen az órákon leérettségiztem. Bizony.. titokban még tanulni is szoktam. Épp csak azt nem tudom, mit kezdek ezek után az életemmel.. nem mozdulok ki otthonról, nincsenek terveim.. csak úgy vagyok a nagyvilágba. Anya örömére nem veszekszem egyetlen húgocskámmal, mivel nem áll szándékomban hozzászólni sem. Még a rosszindulatú megjegyzéseimet is, nehezen bár, de lenyelem. Bonnie szó nélkül hagyta a megjegyzésemet, de tovább sétált velem egészen a kijáratig, ahol összefutottam vigyorgó húgommal. A hazafele út szintén csöndben telt el, az egyetlen kis felcsendülő hang Bella telefonja volt. Miután elolvasta az üzenetét furcsa módon gyorsabban kezdte szedni a lábait. Kérdőn pillantottam utána, de igazából nem érdekelt annyira a dolog, hogy foglalkozzam vele egy percnél tovább. Mire én is utolértem és beértem a házba, már nagyban ölelkezett anyával, majd felfutott az emeletre, én pedig grimaszolva indultam meg utána. Befeküdtem a kényelmes franciaágyamba és a plafont kezdtem kémlelni, a kérdések a fejemben pedig megszámlálhatatlannak bizonyultak. Örülök, hogy megszabadultam a sulitól a benne lévő hülyékkel együtt, de.. mihez kellene kezdenem az életemmel? Ennek az egésznek nem így kellett volna történnie, mivel már évekkel ezelőtt elrendeztem az életemet. De akkor még.. minden máshogy volt, és én sem így álltam a dolgokhoz. Bonnie-nak igaza volt, mikor azt vágta a fejemhez, hogy megváltoztam és egyenesen menekülök a problémák elől. Nehezebben kezelem őket, ez tény.. az élet tényleg mindent visszaad? Minden rosszat, amit tettem így kapom vissza? Nem áll össze a képlet.. hiszen az ember a csalódások miatt változik meg, nem? Tehát valami rossznak kellett történnie a múltamban, amiért ilyen lettem, szóval nem is lenne mit visszakapnom. És igen.. csalódtam. Azt is tudom, mikor és kiben, de ezzel a válasszal semmivel sem lettem előrébb.. Egy hangos sóhaj hagyta el a számat, míg tovább agyaltam. Végül arra jutottam, hogy egy kiadós alvás után megpróbálom helyretenni a fejemben a dolgokat. Épp, hogy átfordultam a másik oldalamra, a földszintről ismerős hangok csapták meg a fülemet.
-Az nem lehet.. - suttogtam magam elé. Hirtelen pattantam ki az ágyból és indultam meg a hang irányába. Tekintetem tv-re szegeztem, ahol Ő beszélt. Tudtam, hogy nem tévedek, hiszen bárhol és bármikor felismerem ezt a hangot. Zayn volt a képernyőn négy sráccal egyetemben. Szóval sikerült neki.. valóra váltotta az álmát és ami a legjobban bosszant, hogy nélkülem.. Velem kellene most Londonban lennie! -Ez meg.. hogy.. és.. nem értem. - dadogtam magam elé, szememet szúrták a könnyek, de nem hagytam, hogy ezt mások is lássák. Legalábbis nem akartam, hogy tudják, hogy elgyengültem. Tényleg csak eddig bírtam erős maradni? Úgy érzem valami nincs rendben velem.. Szúrós tekintettel végignéztem a nappaliban lévőkön, majd felrohantam a szobámba, bőröndömet az ágyra helyeztem, kinyitva. Épp a szekrényből dobáltam bele a ruháimat, mikor Bella jelent meg az ajtómban. Miért kell mindig kíváncsiskodnia?
-Mit akarsz?
-Hová mész?
-El. Még valami?
-Figyelj.. egyáltalán nem szégyen ha sírsz. Előfordul, hogy az ember feszült, szomorú vagy ideges és valahogy ki kell adnia..
-Miből gondolod, hogy ilyen bajaim vannak?
-Sírtál. Látom rajtad. És mivel a testvéred vagyok, tudnod kéne, hogy előlem nem tudod elrejteni az érzelmeidet. - egy darabig emésztettem szavait. Lehet, hogy igaza van, de nincs szükségem arra, hogy bárki is engem vigasztaljon.
-Nem kell a segítséged. - mosolyogva az ajtófélfának dőlt, majd úgy figyelte, ahogy tovább pakolok. Ő is tudta, hogy felesleges lenne megpróbálni itt tartani. Már mindenki rég elkönyvelt a világ legmakacsabb emberének.
-Tudod.. én meg sem értem, hogy miért akarok neked mindig jót. Mindig segítek és kiállok melletted, pedig egyáltalán nem érdemled meg. Sőt.. nem érdemelted meg Zaynt sem. Örülnöd kéne, hogy lebuktál és most megvalósíthatja az álmait, ahelyett, hogy beleszólnál, mit és hogyan csináljon. Neked is követned kéne a példáját.. fel kéne nőnöd és kezdened kéne valamit az életeddel, ahelyett, hogy sajnáltatod magad. - Kisebb monológja után becsukta maga mögött az ajtót és eltűnt a szemem elől, én pedig köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől. Életemben először láttam a húgomat bátornak. Most először nyitotta ki először, igazán a száját és talán most először láttam olyannak, mint.. mint magamat. Behúztam a bőröndöm cipzárját, eltettem a zsebpénzemet, ami szerencsére nem volt kis összeg. Egy ideig biztos elég lesz, Londonban meg majd keresek munkát. Már épp kiléptem volna az ajtón, mikor anyám megállított.
-Brooklyn?! - nézett rám értetlenül, némi aggodalommal a tekintetében.
-Te is tudod, hogy hiába próbálsz meg marasztalni.. megyek és kész. Mindenkinek jobb lesz. - Míg ő a könnyeivel küszködött én kiléptem az ajtón és vonatra szálltam. Bedugtam a fülesemet és próbáltam zenével kizárni azt, amit Bella vágott a fejemhez, mielőtt eljöttem, de nem ment. Végig az ő szavai jártak a fejemben. Ha igaza van, ha nem.. tényleg ideje, hogy talpra álljak és kezdjek valamit a jövőmmel, és már azt is kitaláltam, hogy mit. A megvalósítás első fázisa pedig utazás Londonba, ahol új életet kezdhetek, anélkül, hogy bárki ismerné a nem épp tökéletes múltam. 

~ Chapter Two

Isabella

  
Zayn már hetek óta nem jelentkezett.. ki tudja hol van?! Nagyon féltem őt. Bár rajtam kívül senki nem tudja, szeretem Zayn-t, jobban, mint kéne. Tudom, hogy ez baj és még nagyobb gond lesz belőle ha kiderül, nem tehetek ellene semmit. Mintha már egy hónapja lenne, hogy kitépték a szívemből. Az asztalnál ültünk, Brooklyn, anya és én. Brooklyn szúrós tekintetével figyelt végig, mint ahogy Zayn távozása óta mindig is tette. Még mindig engem okol mindenért, de tudom, hogy igazából ő is tisztában van vele, hogy nem tehetek semmiről. De ha ettől jobb neki, hogy másokat okol.. hát legyen. Mindig is elviseltem őt és ez most sem változott. Kívülről erősnek mutatja magát, de belülről már teljesen összeomlott. Jobban ismerem, mint bárki más, előttem ha akarna se tudna titkolózni. Egyikőnk sem evett egy falatot sem, anya pedig idegesen, felváltva járatta rajtam és nővéremen a tekintetét. Megköszörülte a torkát, majd hozzákezdett a monológjához, amit már valószínűleg jól kidolgozott magában.
-Na jó lányok, figyeljetek! Ebből elég volt! Egész életetekben marakodni fogtok?
-Engem igazából az sem zavarna. - rángatta a vállát Brooklyn, miközben szemét le sem vette rólam.
-Gyerekesen viselkedtek. - igazából nem értetettem, miért beszél anyánk többes számba, mikor egész életemben egy rossz szavam sem volt Brookhoz. Mindig kiálltam mellette, akkor is ha nem érdemelte meg. És ilyen pillanat elég sok volt. Mindketten szinte egyszerre álltunk fel az asztaltól és indultunk meg a szobánk felé. Suli előtt még felnyitottam a laptopom tetejét hátha jött valami üzenetem. Az egyetlen ember, akivel levelezni szoktam Ashley, de meglepetésemre most mástól jött levelem, amit megdöbbenve olvastam végig.

,,Bella!

Imádtam a nővéred, de az amit akkor, és ott láttam, valami borzasztó volt. Ne haragudj, hogy olyan hamar leléptem és csak most jelentkezem. Tudom, nem sokat beszéltünk, de a bulitokon imádtam veled nevetni, beszélgetni, de ennek most egy időre vége is. Londonba utaztam, és valószínűleg itt is maradok egy ideig. Elkezdem követni az álmaimat. Pár hónap múlva jelentkezni fogok az X-factorba, és megmutatom ami bennem van. Legalább ez által is kikapcsolódok egy kicsit.. ami pedig Londont illeti, csodálatos város! Vigyázok magamra ne aggódj!

Zayn. xx "

Mosolyogva csuktam le a laptop fedelét. Tudja, hogy aggódom érte és nem felejtett el. Ez kezdetnek elég, nem? És ha befut nem egy koncertjén fogok megjelenni ebben biztos vagyok. Vajon Brooklynnak is írt valamit? Biztos írt, hiszen még is csak a volt barátnője.. Még mindig mosollyal az arcomon léptem ki a szobámból, ahol beleütköztem egyetlen nővérembe, és újra a nem túl kedves tekintetével illetett meg. Szinte már boszorkányos ahogy rám tud nézni.. félelmetes. Komolyan, néha megijedek tőle.
-Ha bárkinek elmered mondani, hogy a pasim szakított velem, ígérem, hogy egy perc nyugtod sem lesz tőlem!  - Brooklyn mindenkinek azt pletykálja a suliban, hogy ő szakított Zaynnel, mivel Zayn csalta meg őt. Legszívesebben bemondanám a sulirádióba, hogy ez nem így történt, de nem kívánom még jobban a hátam közepére a nővéremet, mint eddig. Elég ha csak a nap tizenkettő és nem huszonnégy órájában zaklat. - Hallottad Bella? Nem hiányzik, hogy mindenki a hátam mögött beszéljen össze arról, milyen szerencsétlen vagyok. Nem akarom, hogy mindenki szemét lotyónak nevezzen a hátam mögött. Ha egyszer is meghallom, hogy.. - Ó pedig ha tudnád mennyire igazuk lenne..
-Hallottam Brooklyn, ne aggódj. Minden egyes nap elmondod, mióta Zayn elment.
-Ne! Ne mond ki még egyszer előttem a nevét! Nem akarom hallani! - egy lépést hátráltam. Néha olyan kitörései vannak a nővéremnek, amit még én sem tudok megérteni. Bevallom, néha őrültnek hiszem.. csak, hogy felruházzam még egy jó tulajdonsággal a gonoszságon kívül. Íme Brooklyn Goldwin a félelmetes, őrült, gonosz boszorkány! Hogy lehet ő az ikertestvérem? Bólintottam, jelezve neki, hogy mindent világosan felfogtam, így legalább hamarabb véget ér ez a beszélgetés is. - Imádom, hogy ilyen jó fogadó vagy húgocskám. - elment mellettem, ujját végigsimította mellkasomon, közben hajamat hátradobta és mosolya letörölhetetlen maradt. Kirázott tőle a hideg. 

Brooklyn

Attól, mert nem mutatom ki fáj.. jobban, mint azt bárki is gondolná. Nem Zayn volt az első férfi, akit elvesztettem életem során, így már volt esélyem megtanulni, hogy ha más nem érzi a veszteség fájdalmát, amit átéltem, fölösleges másoknak magyarázkodnom. Senki sem érthet meg. Oka van annak, hogy így viselkedem ahogy. Nekem is van szívem csak épp nem használom. Vagy is azt hittem, amíg el nem veszítettem még valakit.. Mindegy.. újra kikapcsolom az érzéseimet, mintha soha nem is lettek volna. Sosem érdekelt ki mit gondol rólam, nem hatottak meg a lenéző tekintetek, és ez sem most fog változni. Sosem voltam anya kedvence.. ha ő nem képes megérteni másoktól hogy várhatnám el ezt? A reggeli beszélgetés közben megint én voltam a fekete bárány, de már ezt a szerepet is megszoktam. Igen, igazából úgy érzem sehol sem szeretnek igazán.. talán.. talán Zayn szeretett, de őt is sikerült elvesztenem. Ha természetesnek tartod, hogy valaki melletted van, könnyen elveszítheted. Ezért nem volt szükségem barátokra sem. A suliban mindenki elhitte a kis pletykámat, miszerint én szakítottam Zaynnel, és most mindenki őt tartja szemétnek, mikor tudom, hogy engem kellene utálniuk. Valamiért viszont azt nem bírnám elviselni.. Talán azért, mert az egyetlen ami az enyém a népszerűség. A hírt elég volt egy embernek elmondani, aki tovább adta a következőnek és ez így ment tovább, így nekem nem is kellett egynél több emberrel társalognom ma, szerencsére. Már egy jó ideje még a legjobb barátnőmhöz sem szóltam. Kezdte unni a viselkedésemet, és délután nem rejtette el az érzéseit. Sietős léptekkel indultam meg hazafele, de még sikerült utánam kiabálnia.
-Brook! Meddig fogod még ezt csinálni? Pletykákat terjesztesz.. rendben. Nem szólsz senkihez.. még ez is oké. De, hogy engem is levegőnek nézel már egy hete, azt nem nyelem le!
-Bocs Bonnie.. nincs mondandóm.
-Ez most komoly? Mi lett a kemény csajjal, akit megismertem? Ő sosem zuhanna így magába, inkább megpróbálná helyrehozni a problémát! Ez így nem mehet sokáig te is tudod.. - annak ellenére, hogy azt hittem senki nem ismer, barátnőmnek volt sejtése róla, mi zajlik le bennem. Türelmesen végighallgattam a monológját, majd tovább sétáltam. Ha vele sem tartom a kapcsolatot végleg nincs olyan ember, akit elveszíthetnék. Mindenkit eltaszítottam magamtól. Csak én vagyok. Egyedül.